Vannak a világban az emberi planktonok. Nos ezek azon emberek gyűjtő neve, akik az életet csak szemlélik. És semmi különleges nincs bennük. Mennek az úton, de semerre nem néznek, nem látnak. Csak azon az ösvényen haladnak előre, melyet kijelölt nekik valami felsőbb hatalom. Akikben csak akkor van jó, ha beleteszed. Ezek a planktonok. Ostoba lények. Ránézésre van, akin látszik, de van aki annak tűnik csak. Nem szabad gyorsan ítélkezni. Persze könnyű ráfogni arra, aki nem ért veled egyet, az plankton. De sajnos nem így van. Hiszen önön tökéletességünk szemlélése soha nem lehet véges művelet. Így az hogy másnak igaza legyen, tőlünk különböző állásponton. Nos az számunkra a világrendet felborító képtelen ostobaság.
Sokan gondolkoznak így.
Szeretnék nektek írni valakiről, aki sok sok oldalt fog kapni, holott nem érdemelte meg. Jobb leírni, feldolgozni és végül tanulni belőle. Sem mint hordozni magamban, mint valami nyílt sebet. Erre rég rájöttem, de nem volt az a forma, amibe bele tudtam volna önteni ezt a verbális szobrot. Nos valóban emlékművet kell, hogy állítsak ennek a dolognak az életemben. De nem azért, hogy boldogan tekinthessek rá, hanem mementóként. Hogy soha meg ne ismétlődjön.
Mi a szar lehet jó, egy rossz kapcsolatban? A tapasztalat és tudás, amit nyersz.
Ma beszélgettem valakivel és szóba került, hogy milyen nőt keresek. Szó szerint ezt írtam neki:
Legyen életre való, erős, okos. Egyenlő velem, minden téren. Mert, ha én elbizonytalanodom, akkor neki kell segítenie engem, h merre legyek arccal előre. De legyen meg a kölcsönös tisztelet, hogy elfogadjuk a másik tanácsát, vezetését, döntéseit. Legyen független tőlem. Ne csak érzelmi alapon vonzódjon, hozzám, hanem intelligens módon, tudatosan. Mert a csak érzelmi kapcsolatok hisztisek és veszekedősek, féltékenykedősek, időzített bombák. És legyen NŐ! Mármint nagybetűsen nő. Nekem a NŐ: olyan lány, aki életet varázsol a lényével maga körül. Nekem a nőben a legcsodálatosabb dolog a szülés. Ez teszi igazán különlegessé. És egy igazi nő, képes életet vinni az üres falak közé. Kis képecske, kis mütyür, állat, növény. Míg egy pasi elvan funkcionális eszközök közt a négy fal közé zárva, addig egy nő nem. Otthonossá teszi a környezetét. Életet varázsol oda.
valami ilyesmit keresek
a szeme, a haja, bőre színe nem érdekel
Fontos, hogy miért keresek ilyen NŐ-t! Én már komoly kapcsolatot keresek. Nem olyat, ami mellett futtathatok még 2-3 szálat. Hanem olyat, ami megadja, amit várok egy kapcsolattól. Hanem azt nézem milyen lenne, ha egy párként, egy test-lélek kapcsolatként, egy személyiségként működnénk együtt. Vajon ebben a kétfelű, két arcú lélekben milyen meghasonlások lennének. Önmagával hány megoldhatatlan konfliktust cipelne? Mert ha egyedül vagyunk, akkor is több énen osztozik a személyiségünk. Kérdezünk magunktól, amikor ítéletre van szükségünk és válaszolunk legjobb tudásunk szerint, hogy láthassuk és érthessük magunkat a világban. De vajon elbukunk-e és önön esküdtszéke előtt bűnösnek vagy ártatlannak találjuk magunkat? Szóval ha úgy tekintek magunkra, mint egy párra, mint egy kéttestű önmagával ellentmondó ambivalens lélekre, akkor inkább, hagyom a francba az egészet. Ehhez kell megismerni a másikat. De ezt biztos ti is tudjátok. Mégis leírtam, hogy teljes lehessen ezen lélektani kutatásom. :D
A társamnak velem egyenlőnek kell lennie, kompetenciák tekintetében. Persze ezalatt nem azt értem, hogy ő is fel tudjon emelni egy biliárdasztalt egy kézzel vagy ilyesmi. Hanem azt, hogy ha mondjuk tesztelném magamat és őt is, akkor az összes kategóriában elért pontszám közel azonos legyen. Összességében ugyan olyan erősnek kell lennünk. Mert bár férfi vagyok és igyekszem akként élni és megélni az életem. Van úgy, hogy nekem se tiszta a helyzet. És nem tudom merre vagyok arccal előre. Ilyenkor nem árt, ha az embernek van egy társa, aki okos és erős. És segít neki rávilágítani egy helyzet lényegére, ezzel is tisztázva azt és segíteni döntést hozni.
Legyen tőlem független. Azok az emberek, akik érzelmi alapokon élnek, azok bizonytalanok. Hiszen az érzelmek hullámzanak. Folyamatosan. Indulatosak egyszer, és egyszer nyugodtak. Kiismerhetetlenek. Nem adnak biztonságot. És hosszú távon fontos a biztonság. És szerintem épp elég váratlan az élet maga, hogy kellő bizonytalanságot hozzon az ember életébe. Nem lesz unalmas az az idő, ha kellő humorral fűszerezzük az életet. Ha elképzelem a párkapcsolatot és hasonlítani akarom, akkor sokkal inkább szoros szövetségnek látom. Amelyben nem asszimilálódnak az opponensek, hanem független szuverin lényekként szoros szinte már más összeolvadó erős kapcsolatot ápolnak. A természetben néha látni, amikor egy fa ága bele nő egy kerítésbe, oszlopba. Szinte ránő, eggyé válik vele. De nem olvad össze, mivel nem homogén lények. És szerintem egy párkapcsolatban is így kell lennie. Nem szabad egyik személyiségnek a másikat feladásra és fúzióra kényszerítenie. Mert akkor unalmas lesz. Mintha magaddal sakkoznál. az elején persze vicces, hogy te uralsz mindent, de később egyre rosszabb lesz. És arra vágysz, hogy bárcsak ellenkezne, de akkor már késő és mindent úgy tesz a leuralt lény, ahogyan az elő van írva neki. Akkor új felé néz az erősebb személyiség. A gyengébbik, pedig önállóságát vesztve, mint egy kabát a test nélkül, amire tökéletesen simul, üresen a földre hullik és össze roggyan. És ismét magára találva később akár bosszút is állhat. De én nem vagyok bosszú szomjas. Nincs miért. Aki megérdemelné, tudom, hogy eléggé meg fogja bánni.
Egyik este elmentünk Tükörrel bulizni. Láttunk egy nőt. Kb 30-35 lehetett. De úgy táncolt, mint valami 18 éves ostoba kis csitri. Tény, hogy jól nézett volna ki, ha ezt egy szép 20-on éves csaj csinálja. De neki nem állt jól. És láttam rajta, hogy az életét feladta a szexualitásnak. Gondolom fiatal korában önbizalom hiányos volt. És a legrosszabb droghoz menekült. A pasizásba. Minél több pasi dugta meg, minél jobb pasik, ő annál jobban érezte magát. Annál jobbnak érezte magát. De nem tudta, hogy hol a határ. Kereste de nem találta, mert nincs. Az ember önértékelésben csak belülről szabhat határokat. Csakis önmaga aki megmondhatja, meddig juthat el. Andi ugyan ez a nő volt. De még a jó részt nem tudjátok. Mert ez a nő, aki Andit juttatta eszembe, egyszerre sajnálatot ébresztett bennem. Ahogy a Morrison's Opera üres (szó szerint) parkettjén egyedül vonaglott a zenére. sajnáltam. És nem csak azért, mert részeg taknykolásán teli szájjal, nyerítve felröhögtünk... Hanem azért, mert belegondolok, hogy ha az a nő, akit valaha szerettem, ilyen sorsra jut, akkor elszorul a szívem. A magányosság üvöltött róla. Láttad minden mozdulatában. És persze azt is, hogy hazudik önmagának. Elcseszte. Ezt tudja, de nem meri bevallani. Mert csak annyit látott, hogy vagány akart lenni. A közép pontban lenni. Így itt megtalálni a boldogságot. De nem sikerült neki.
Az embert csakis ez hajtja, hogy megtalálhassa a saját boldogságát. Mindenki máshol és máshogy keresi. s ő rossz úton kereste. De mire odaért, addigra jött csak rá, hogy elcseszte. Talán tud változtatni, de évtizedes reflexeket, és viselkedést levetkőzni nehéz. Én se tudok csak úgy agresszívan lekezelni egy konfliktust, mindig előjön a ékítő animátor. Aki mindenki boldogságát keresi. Ez furcsa, mert én mások boldogsága által üdvözülök és találom meg a magamét. Mintha mások életének távcsövén élném meg a sajátomat. Így megélve megannyi életet és tapasztalatot és beteljesülést. Ezért tudok őszintén örülni mások örömének, és ezért keresem mások örömét. Nem tudom miért lettem ilyen, de tény hogy ilyen vagyok. És ezzel a kórral nem sok ember szenved, de azonnal észre vesszük egymást. A manipulátorok, akik mások javát akarják, hogy a végén ők is megkaphassák a maguk jussát. Mások boldogsága által az önigazulást, mely felemeli az üdvözüléshez őket.
És a vicces, hogy az emberek, akik téves úton járnak agresszívak lesznek. Így elfedve önön hibájukat többrétűen használva az agressziót. Elkussoltatni mindenkit, mert nem élné túl, ha mások szemében csökkenve. De ugyan ezen agresszióval kezelve, ha mégis csökken, leírja, kiírtja, aki ilyet mert vele tenni. És végül, igaz az a szabály, hogy az életben nem annak van igaza akit a tények alátámasztanak, hanem, aki hangosabban és erősebben üvöltözik. Tudod: okos enged... Már gyerek korunkban tévesen belénk nevelik, hogy az kap igazat, aki elég kitartóan üvölt és perel. És ha ez nem mi vagyunk, akkor rendesen rábasztunk. :D
